Európának üzent Orbán Viktor Párizsból

2024. november 16. 21:40

Kemény, de világos beszédet mondott a magyar miniszterelnök.

2024. november 16. 21:40
null

Nyitókép: Facebook

Orbán Viktor magyar kormányfő beszédet mondott Párizsban, a Patrióták Európáért pártszövetség első közgyűlésén amiben kemény, de világos üzenetet fogalmazott meg. A miniszterelnök a Facebookon osztott meg egy részletet a felszólalásából. Az első fontos tanulság Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt kampányából, valamint győzelméből a következő: bátran kell állást foglalni, képesnek kell lenni ezekről hangosan és egyértelműen beszélni. „Hadd mondjam el, hogy nincs szükség arra, hogy középre tolódjunk, mert a közép már elmozdult felénk”fogalmazott a Világgazdaság szemléje szerint.

Példaként a migrációt hozta, ami Trump kampányának egyik központi elem volt. „Ő nem azt mondta, hogy deportálják az illegális migránsok 30 százalékát. Nem, ezt a baloldal mondta. Trump azt mondta, hogy a 100 százalékát. És nézzétek, mit választottak az emberek. Ez az az bátor vezetés, amire szükségünk van. Világos, hogy határozott és magabiztos.

Határozottan kell nemet mondanunk országaink és népeink védelme érdekében. Nem a genderre, nem a háborúra, nem a migrációra” – sorolta a kormányfő.

A tanácskozáson elfogadták a kontinens szuverenista erőit tömörítő pártcsalád statútumát, és megválasztották tisztségviselőit. A Patrióták európai parlamenti frakciója – a Fidesz részvételével – már korábban megalakult, és az EP harmadik legerősebb képviselőcsoportja lett. Később Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője a közösségi oldalán bejelentette: megválasztották a pártcsalád alelnökévé.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. november 18. 21:17
A 12%-os putrióták...nagyon kemény... 😂🤣😂🤣😂🤣😂🤣😂🤣😂🤣😂🤣😂
Kovács Ubul
2024. november 17. 09:21
Bizonyára ismét véletlenül maradt ki, hogy egyedüli jelöltként az anti-putyinista Santiago Abascal-t választották elnökké, miközben a szerénységéről közismert Orbanov meghúzódott a háttérben.
nesztekjobbrol
2024. november 17. 09:19
megtanitja Europat kanyarban elozni a bohocsapkas mutatvanyos
Mr.Woof
2024. november 17. 08:35
"Kijött a Top50-es lista Közép-Európa legjobban fejlődő technológiai vállalatairól – Magyarország szerepelt a legrosszabbul. A teljes 50-es listán Csehország és Lengyelország vállalati domináltak, 17-17 pozíciót szerezve. Ezt követte, fej-fej mellett Horvátország és Szlovákia (4-4), Románia és Bulgária (3-3), illetve egy lett és egy szerb vállalkozás. Magyarországról egyetlen vállalat sem került be a Top50-be."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!